Bartos: Az életmódoddal vagy táplálkozáskultúráddal kapcsolatban van-e meghökkentő illetve meghökkentető élményed?
Bartos: Zseniális a kérdés, Nagy Bartos! És zseniális lesz a válasz is, Nagy Bartos!
Az életmódommal több ezerszer okoztam már megütközést a polgári csőcselék soraiban – de maradjunk a táplálkozásná! 1998 telin (év végin) Budapösten, Csepelen egy lakótelepi házban kaptam szállást, egy szeméttárolóban. Esténként ottalhattam annak fejibe, hogy ellapátultam a ház elül a havat, föltörtem a jeget, sóztam, kitakarítottam a parkulót, stb. Kb. másfél-két hete lakhattam ottan, amikor is: december 24-én, karácsony estéjin legyütt hozzám egy 65 év körüli nagymama két unokájával, egy tányér meleg tőtöttkáposzta, 2 szelet kenyér és pár darab mákos és dijós kalács kíséretibe. Könnyek gyüttek a szemibe, hogy ilyen fiatalon koszosan, büdösen, egyedül töltöm a „szentestét”. Az unokák is párás szemekkel és szánalommal teli nyújtottak át nekem 1-1 szaloncukrot és 1 narancsot. A nagymama egy műanyagkanalat és a gőzölgő tőtöttkáposztás tányért nyomta a kezembe, a szánalomtúl elcsukló hangon. Én udvariasan megköszöntem – majd a műanyagkanalat ripityára törve egy mozdulattal belefújtam a taknyomat a tőtöttkáposztába, amit a betonra borítottam és koszos csizmámmal sztaniollal együtt beletapostam a fődbe a kalácsot, narancsot, kenyeret szaloncukrot, majd taposás közben szittam a kapitalizmust. Néhány másodperc után kiéhezett vadállatként négykézlábra ereszkettem és a földrül kézzel fölettem mindent. A nagymama, aki ezt végignézte (mert az unokák már a taposásnál elmenekültek és a lépcsőn megbújva, a korlát mögül nézték az eseményeket reszketve), tehát a nagymama szemei kidüllettek, pofája falfehérre váltott, a rémülettől kiáltotta: „elmeháborodott, őrült, vadállat”. Én zabáltam és röfögtem, majd a szétmarcangolt narancsba harapva aszt montam: „itt vagy, karácsony, itt vagy, Jézus!” Böfögtem és zabáltam tovább. A nagymama kiabálására pár lakó legyütt és 2 férfi kibaszott az uccára. 98 december 24-25-e éjszakáját egy kukában töltöttem. Arra emlékszem, hogy önfeletten boldog vótam és büszke vótam magamra.
Bartos: Nagy Bartos! Ezek szerint tehát az étkezési das ist kultúrád már kiforrott vót 1998-ban is?
Bartos: Dá! Hát persze! Már akkor is megvót a háttér, mármint a félig-meddig kidolgozott bartosista táplálkozáskultúra, de nem tuttam hová tenni… Akkor még nem kapcsutam bele a filozófiámba. De tuttam, hogy a különleges das ist étkezésemnek nagy jelentősége lesz majd egyszer, de asztat nem tuttam eldönteni, hogy há merre. 26 éves koromba dógoztam össze a szellemiséget a gyakorlattal szervesen! Az az 1998-as karácsonyi táplálkozástudományi műsor egy hangpróba vót, kisebb közönség előtt. Persze azelőtt is csináltam már rengeteg étkezési bemutatót a szomszédoknak, ösmerősöknek, családtagoknak, stb. Láttam, tapasztaltam, hogy így-úgy van figyelemkeltő hatása (bár általában negatív reakciókat vált ki), visszateccést keltő, mert a közönségemnek nem nagyon teccik az őrültködés, a sáska és százlábúevés – rá kellett jöjjek, hogy ehhöz alkotnom kell valami pluszt. 2004-ben ebbe adott egy marha nagy lökést Szent Varecza, hogy csináljak filozófiai hátteret a zabálásomnak. Úgy bizony!
Bartos: Dá! Dá! Dá! A táplálkozásodnál maradva, a hétkrisztomát, a kristálycukor és a zsír nem polgári kosztnak számít?
Bartos: A zsír és a kristálycukor a legtisztább természetes anyag! A bartosista étkezési kultúra girince a zsír és a kristálycukor. Ugyanis – nagyba – a kukábul kiszedett háztartási szemétben igen csekély, sovány kalória van. Hiszen abbúl a fogyasztói társadalom kiszítta a kalóriát. És mivel én, a Nagy Emberi Hulladékmegsemmisítő, hulladékon élek, de mindennapos kemény fizikai munkát végzek, mind gyakorlatban, mind elméletben, szükségem van a szénhidrátra és a zsírra, hogy erőt adjanak – ezért ezek fontos részét alkotják táplálkozásomnak. Akkor lenne polgári étek, ha nem önmagában – nyersen enném, hanem kapitalista ételekben elkészítve őket! Pl. pizzában, hamburgerben, csízburgerben. Na abban az esetben válnának ezek az energiaforrások polgárivá!
Bartos: Zseniális a kérdés, Nagy Bartos! És zseniális lesz a válasz is, Nagy Bartos!
Az életmódommal több ezerszer okoztam már megütközést a polgári csőcselék soraiban – de maradjunk a táplálkozásná! 1998 telin (év végin) Budapösten, Csepelen egy lakótelepi házban kaptam szállást, egy szeméttárolóban. Esténként ottalhattam annak fejibe, hogy ellapátultam a ház elül a havat, föltörtem a jeget, sóztam, kitakarítottam a parkulót, stb. Kb. másfél-két hete lakhattam ottan, amikor is: december 24-én, karácsony estéjin legyütt hozzám egy 65 év körüli nagymama két unokájával, egy tányér meleg tőtöttkáposzta, 2 szelet kenyér és pár darab mákos és dijós kalács kíséretibe. Könnyek gyüttek a szemibe, hogy ilyen fiatalon koszosan, büdösen, egyedül töltöm a „szentestét”. Az unokák is párás szemekkel és szánalommal teli nyújtottak át nekem 1-1 szaloncukrot és 1 narancsot. A nagymama egy műanyagkanalat és a gőzölgő tőtöttkáposztás tányért nyomta a kezembe, a szánalomtúl elcsukló hangon. Én udvariasan megköszöntem – majd a műanyagkanalat ripityára törve egy mozdulattal belefújtam a taknyomat a tőtöttkáposztába, amit a betonra borítottam és koszos csizmámmal sztaniollal együtt beletapostam a fődbe a kalácsot, narancsot, kenyeret szaloncukrot, majd taposás közben szittam a kapitalizmust. Néhány másodperc után kiéhezett vadállatként négykézlábra ereszkettem és a földrül kézzel fölettem mindent. A nagymama, aki ezt végignézte (mert az unokák már a taposásnál elmenekültek és a lépcsőn megbújva, a korlát mögül nézték az eseményeket reszketve), tehát a nagymama szemei kidüllettek, pofája falfehérre váltott, a rémülettől kiáltotta: „elmeháborodott, őrült, vadállat”. Én zabáltam és röfögtem, majd a szétmarcangolt narancsba harapva aszt montam: „itt vagy, karácsony, itt vagy, Jézus!” Böfögtem és zabáltam tovább. A nagymama kiabálására pár lakó legyütt és 2 férfi kibaszott az uccára. 98 december 24-25-e éjszakáját egy kukában töltöttem. Arra emlékszem, hogy önfeletten boldog vótam és büszke vótam magamra.
Bartos: Nagy Bartos! Ezek szerint tehát az étkezési das ist kultúrád már kiforrott vót 1998-ban is?
Bartos: Dá! Hát persze! Már akkor is megvót a háttér, mármint a félig-meddig kidolgozott bartosista táplálkozáskultúra, de nem tuttam hová tenni… Akkor még nem kapcsutam bele a filozófiámba. De tuttam, hogy a különleges das ist étkezésemnek nagy jelentősége lesz majd egyszer, de asztat nem tuttam eldönteni, hogy há merre. 26 éves koromba dógoztam össze a szellemiséget a gyakorlattal szervesen! Az az 1998-as karácsonyi táplálkozástudományi műsor egy hangpróba vót, kisebb közönség előtt. Persze azelőtt is csináltam már rengeteg étkezési bemutatót a szomszédoknak, ösmerősöknek, családtagoknak, stb. Láttam, tapasztaltam, hogy így-úgy van figyelemkeltő hatása (bár általában negatív reakciókat vált ki), visszateccést keltő, mert a közönségemnek nem nagyon teccik az őrültködés, a sáska és százlábúevés – rá kellett jöjjek, hogy ehhöz alkotnom kell valami pluszt. 2004-ben ebbe adott egy marha nagy lökést Szent Varecza, hogy csináljak filozófiai hátteret a zabálásomnak. Úgy bizony!
Bartos: Dá! Dá! Dá! A táplálkozásodnál maradva, a hétkrisztomát, a kristálycukor és a zsír nem polgári kosztnak számít?
Bartos: A zsír és a kristálycukor a legtisztább természetes anyag! A bartosista étkezési kultúra girince a zsír és a kristálycukor. Ugyanis – nagyba – a kukábul kiszedett háztartási szemétben igen csekély, sovány kalória van. Hiszen abbúl a fogyasztói társadalom kiszítta a kalóriát. És mivel én, a Nagy Emberi Hulladékmegsemmisítő, hulladékon élek, de mindennapos kemény fizikai munkát végzek, mind gyakorlatban, mind elméletben, szükségem van a szénhidrátra és a zsírra, hogy erőt adjanak – ezért ezek fontos részét alkotják táplálkozásomnak. Akkor lenne polgári étek, ha nem önmagában – nyersen enném, hanem kapitalista ételekben elkészítve őket! Pl. pizzában, hamburgerben, csízburgerben. Na abban az esetben válnának ezek az energiaforrások polgárivá!
(vége az első résznek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése