Bartos Cs. István: Katasztrófahelyzet Magyarországon (2004)

Bartos mester prevareczista alkotói korszakának záródarabjaként értékelhetjük ezt a kötetet, melyről a szerző a következőket írta: "Ezen opuszom több lépcsőben hozzájárult a bartosista filozófia felépítéséhez, kialakításához - jelentős a bartosista ideológia (-izmus) indulásához, első kezdeti szakaszának írásos látkép illetve dokumentuma!" A korábbi kötetekből ismert objektív dokumentarista alkotói módszer hatóköre itt jelentősen kibővül. Bartos Csaba nem csak vándorútja során tapasztalt és megörökített élethelyzeteket, hanem a saját szerzői alteregójából kiváltott érzéseket és gondolatokat is rögzíti. Ez új formanyelvet és műfaji kereteket is igényel. Az írott szöveg az eddiginél sokkal nagyobb mértékben közeledik a beszélt nyelvhez, nemcsak a helyesírás de a karakterek megjelenítése terén is. Ez a korábbinál sokkal költőibb és drámaibb eszközök igénybevételét jelenti. Ilyen az itt elsőként önállósuló bartosista műfaj, a picsázás is: egy a végtelen ingertengerből a szerző saját indulati és szellemi háztartása szempontjából érdekesnek tűnő (egyébként tetszőlegesen kiválasztott) szövegre való gyors reflexió, melynek a szerző  megpróbálja minél szélesebb spektrumát megragadni. Nézzünk példákat!   

"De még nem tudjuk, nem értjük, hová érkezünk."

(Karthago együttes)

"Elavult szöveg. Egy éleslátó és gondolkodó ember tudhatja, hogy csak egyfelé juthatunk ezen az útcsapáson: a pusztulásba."

(a szerző, Bartos Csaba véleménye)

"Dr. Papp Lajos: Azért vállalok szerte az országban előadásokat, hogy az élet szépségét hirdessem (...)"

Fejér Megyei Hírlap, 2003. szept. 5.

"Ez HAZUGSÁG ÉS EGY NAGY PORHINTÉS!!! Hogy lehetne előadásokat tartani az élet szépségéről, amikor ilyen tulajdonképpen nem is létezik (...) ?"

(a szerző, Bartos Csaba véleménye)

A picsázás a bartosista filozófiai gondolkodás allegóriájává válik: az önmagában értéktelen szemétből épített szellemi építmény a szerző belső ökonómiájának emlékműve. Ezzel együtt a témavilág is szélesedik, hétköznapi élethelyzetek és napihírek mellett irodalmtörténeti és filozófiai böngészések mozaikdarabjaiból rakódik össze a spontán akcionista szellemi tájkép.

Szokatlan őszinteséggel vall Bartos Csaba írói és politikai ambíciói megszakadásáról, mely eddigi alkotói metódusának radikalizálódásához vezet: egy korai főműhöz, mely azonban kiadhatatlan és érthetetlen - "bár kihagytam belőle az agresszív részeket, így a mű lényege veszett el".

Bartos Csaba, Katasztrófahelyzet Magyarországon, 2004

Bartos Cs. István: Jegyzetek egy pusztuló világról (2003)

"A civilizáció a kultúrának az elkerülhetetlen végzete. A civilizáció egy magasabb rendű embercsoport által elérhető legvégső és legmesterségesebb állapot bekövetkeztét jelenti. A civilizáció maga a vég, ami úgy következik a kultúrára, mint a beteljesülés a kialakulásra, a halál az életre, a megmerevedés a fejlődésre. A civilizáció maga a vég, amit belső törvényszerűsége folytán eddig minden kultúra elért."

(Oswald Spengler)

"Ne ponyvaregényeket olvasson, mert az egyen kategóriába tartozik a média károsító üzemével! Olvasson filozófiát, mondjuk Nietzschét, vagy szépirodalmat: Bartos Csabát!"

(Bartos Csaba)

Jegyzetek egy pusztuló világról - ez a címe ennek a Bartos mester korai alkotói korszakának fordulópontjában álló kötetnek. A írások jól reprezentálják a Varecza előtti korszak alkotói módszerét: a Günther Walraff hatása alatt álló szociográfiai dimenzió egy filozófiai nézőponton keresztül érvényesül. A 20-25 éves Bartos Csaba mint vándor, tudatos kívülálló kerül kapcsolatba a társadalmi valósággal, melyre egyszerre mint egy szituáció résztvevője, másfelől mint "felsőbbrendű individuum", a tapasztalati világból formált alkotói kozmosz egészét mikroszkópja alatt tartó filozófus reflektál.

"Az autentikus lét az, mikor személyiségünk leveti a civilizáció, a kor és a tömeg dekadens rabigáját. Csak egyszemélyben teremthetjük meg önmagunk autentikus létét. Ez a társadalom megérett a süllyedésre, így alapállásom az aszkéta remeteség pozícióját teremthetné meg. A magányra, a pesszimizmusra, az öntörvényű egóra és az akaratra tanítok! Aszketizmusom lényege tehát következetes aszociális magatartás. Csupán két dologért kerülök kapcsolatba az emberekkel: egy, a munkám végett, kettő, hogy írni tudjak róluk."

Az öntörvényű személyiség, az aszketikus individualista számára a személytelen társadalmi viszonyok holt szövetként várnak a szellemi és fizikai elfogyasztásra. Az egyik legszembetűnőbb és legegyedülállóbb vonása a korabartosista irodalomnak - a "műgond" néven ismert attitűd markáns hiánya mellett - éppen ez a ridegen objektív optika, a mindent egyformán táplálékként, írástápláló nyersanyagként kezelő hozzállás. Bartos Csaba írásművészetének lényege ez: a nyersanyag brutális felmutatása elfogyasztás előtt.

Egy temető vagy emberi roncstelep tehát, ahol a szerzői én bolyong.  Problémája pedig a szellemi talaját vesztett társadalomnak a semmire való jogosítvány, az önnön hagyományában értelmezhetetlen "szabadság" illúziójában való önpusztító hánykolódása, mely itt erkölcsi dimenzióba kerül. "Ezen írásaimat erősen konzervatív - de nem politikai értelemben való konzervatív - szellemben írtam." - vallja a szerző.

 

Bartos Csaba, Jegyzetek egy pusztuló világról. 2003

Bartos Cs. István önálló szociográfiai kötetei (2004)

A bartosizmus szerzői világának elidegeníthetetlen részét képezik azok a modellek, melyek a szociográfiai ihletésű írásokban rajzolódnak ki. Tárgyi-leíró irodalomról van szó tehát, ahol is a szerző mint szeizmográf regisztrálja környezetének mozgásait. "Ábrázológép voltam" - vallja a szerző ezen alkotói korszakáról. Bartos Csaba mint anyagot gyűjtő író van jelen ezen kötetekben, amit pedig gyűjt és rendszerez, a létbizonytalanság élményét megtapasztaló emberek szövegszerű önmegfogalmazásai. Ez a határhelyzet, mikor is a beléjük nevelt életstratégia egy gyökeres változásnak köszönhetően elveszti érvényességét és az egyén megtapasztalja saját feleslegességét - hogy az állam és az egyenlőre annak védelme alatt állók szempontjából élete legfeljebb eltakarítandó szemétté vált. A bartosizmus szellemi tartományába ezen élményen keresztül vezet az út, de csak azok számára járható, akik felismerik és életre hívják a bennük meglévő lehetőséget a bartosista öntudatra.

Beszéljen helyettünk e kötetekről maga a szerző.

"Bizonytalan jövőképű munkássorsok elevenednek meg az interjúkban, amik egyben figyelmeztetnek is: ez előfordulhat bármikor, mindenütt az országban - bármelyik gyárban, bányában, munkahelyen - más és más emberekkel. Úgy gondolom, a balinkai szénbánya, a székesfehérvári Ikarus és IBM gyár bezárásáról összegyűjtött szóló cikkek, az egykor ott dolgozó emberek sorsa mind-mind önmagukért beszélnek. Az interjúalanyok tehát csupán csak modellek - megnyilatkozásaikban nem engedtem meg a külső zavaró eszközöket, az objektivitástól való eltérést. Itt a tények beszélnek! Célom volt a maga valóságában lejegyezni az eseményeket. Ezen karcsú köteteim megírásánál - nyomatékosan leszögezném - NEM a humanitás és a filantróp érzések vezéreltek, hanem legfőképpen a problémakör és az objektív tárgyi valóság vizsgálata, valamint ezen társadalmi egység kutatása: a kapitalizmus elembertelenedésének, demoralizáló irányításának valóságos helyzetképét próbáltam fölvázolni." - írja Bartos Csaba 2004-ben.

Bezárt a balinkai szénbánya

Bartos, Balinka, 2004

Bezárt a székesfehérvári Ikarusz gyár

Bartos, Ikarus, 2004

Elköltözött Székesfehérvárról az IBM gyár

Bartos, IMB, 2004

Bartos Csaba: Csőd - novellák (2003)

„Olyanok vagyunk, mint a bárányok, akik a mezőn játszanak, miközben a mészáros már kiszemelte egyiket-másikat: hisz nem tudjuk jó napjainkban, mily csapást határozott el számunkra a végzet – betegséget, üldözést, elszegényedést, nyomorékkálevést, vakságot, megőrülést, halált…”

(Schopenhauer)

Bartos Cs. István Csőd című 2003-ban kiadott novelláskötetét olvashatják a következőkben a kedves tovarisok. Hadd fogalmazzam át Bakonyi István bevezető sorait, fülszövegét. Bartos Csaba ezen írásaiban az élet árnyoldalait próbálja bemutatni írói tehetséggel. Nem feledkezik meg azonban a „másik oldalról” sem: a „felszínen rekedt, a mindenkori közvélemény uralma alatt élő tömeg” elszemélytelenedésének formáit ábrázolja objektív írói eszközökkel. Szerzőnk mottója szerint a közválságból egyetlen kiút vezet: önmagunk megismeréséből magatartást alkotni, autentikus létünk reményében.  

„A legnagyobb küzdelem a szellemi érték, de mindenekelőtt önmagam öntörvényű egójának felemelése, a külvilág, a környezet 95%-os kiszorításával. Ezen állapotomról azt vallom, hogy részt kell venni a termelésben, a társadalom hasznos tagjának kell lennünk, de csak amennyire egyéni igényeink ezt nélkülözhetetlenné teszik. Mint egyszemélyes nagyhatalomnak, ki kell szorítanunk a szükségen kívüli embertársi alkalmazkodást. Csak úgy teremthetjük meg önmagunk egyéni autentikus létét, ha a környezetünkhöz való alkalmazkodást radikálisan alapszintre csökkentjük, csak saját magunk szellemiségével és direktívájával foglalkozva, miközben elhelyezzük önmagunkat a világhoz képest is, megtalálva életünk értelmét. Ez nem a társadalomból való kivonulást jelenti, hanem saját egónk megteremtését, vagyis a teremtés legfőbb társadalmi hajtóerejévé önnön egyéniségünket állítjuk.” – írja Bartos Csaba 2003-ban.

A kötet különlegessége, hogy anyagi forrás hiányában házilagos gyártás: nyomás és kötés eredménye, a borítón a szerző saját kezű illusztrációja. Csupán néhány reprezentatív példány készült belőle, ezért mondhatjuk, igazi ritkaságot közlünk. Haladó bartosistáknak kötelező tananyag.

Bartos Csaba, Csőd. 2003